Párizsi csatadal [antikvár]

VICTOR HUGO Párizs ostromzár alatt A történelem, ó város! eléd letérdel. Halálod dicsőség, és szépséged, ha vérzel. De nem, nem halsz te meg. Hull véred s mindazok. Kik látták: karod közt Cézár hogy kacagott. Bámulnak; mert átlépsz az engesztelő lángon; Párizs! többet jelent a dicsőség, s hogy átfon Népek csodálata, mint minden veszteség. Ostromlóidat is meghóditod te még. Lassú halál bizony az aljas ál-szerencse. Buktál bolond-vigan, emelkedsz véred vesztve. Mérgekkel császárság álomba ringatott, Most felkelsz s a rút jólét mélyét otthagyod. Istennőként ébredsz, ki szatírt messze kerget. Vértanúvá váltan kapsz újra harci kedvet; Rád a becsület szép, igaz nagysága vár, Bennük újjászületsz, mig lesújt a halál.