Partok közelítésében [antikvár]

előszó Vannak költők, akik igyekeznek kifejezni korukat, legyen az bármilyen nyomasztó, ellentmondásos vagy kaotikus, s léteznek lírikusok, akik koruk embertelensége, zűrzavara ellen védekezésül egy rendezett, derűs, természetközeli világot teremtenek költészetükben. Verseinek többsége alapján Bodnár István a költők ez utóbbi csoportjába tartozik. Költeményeinek több mint a fele - a gyermekverseknek szinte mindegyike - évszakvers, tájvers, pontosabban: természeti látványt és látomást egymásra vetítő lírai alkotás. Ritmusuk általában kötött, rímesek, képgazdagok. Olyan költőnek mutatkozik általuk Bodnár István, akit elvarázsol a rózsafán gyöngyként csillogó esőcsepp, a réten suhanó árnyak játéka, a fodros felhők pirosa, a futrinka rezes vértje, a cserebogár zsizsergése és a búzamezők zenéje. Leginkább a bukolilois líra s a weöresi játékversek hagyományait viszik tovább e művek, de előképeik között megtalálhatók az impresszionista költészet alkotásai s Francis Jammes-nak az egyszertí élet méltóságát megéneklő versei is. Az impresszionisták műveire legjobban Bodnár István prózai költeményei emlékeztetnek, melyek nyelvhasználatukban (névszóijelleg, laza mondatfüzés, mellérendelések) is hűen mutatják az irányzat jegyeit. A kötet néhány komorabb hangvételű költeménye a gyermekkori szegénységet, a szülők áldozatvállalásait, az emberi kiszolgáltatottságot s a médiavilág, az újságírói munka árnyoldalait idézi. Ez utóbbi téma a képversekben jelenik meg. Bodnár István képverseinek némelyike csak egy-egy ötlet lenyomata, a szerző játékos kedvének terméke, mások esztétikai értékkel is bíró komplexebb alkotások. A kötetet lapozgatva elgondolkozhat az olvasó sorson, életen és halálon, ám elsősorban az a felismerés tudatosulhat benne, hogy az őt körülvevő természeti világ szép, s neki mindent meg kell tennie azért, hogy ilyen is maradjon. Antal Attila