Perihelium Aphelium [antikvár]

Adom az én verseimet a háborgatott lelküeknek, akiket nem tudnak megérteni. Mert csak az ő lelkük az igazán emberi: maga az egyszerűség. Mert csak az ő érzéseik őszinték: meglepően következetlenek. De ki is várna rendet az érzésektől? Okosságot az érzésektől? Azok hamar elfutnak és egy elrezdűlt érzés épp ugy meghalt ránk nézve, mint za élet, mely vissza nem jön. Mért fáj a másik? S ugyanaz az érzés mért fáj egyszer s mért nem fáj másszor? Mi az, ami megkuszálja a hangulatokat és ok nélkülivé teszi az érzést? Mi az, ami felemeli a szivet s rejtett hevületekkel dobbantja meg, s utána mi zuzza össze az embert s füröszti meg arcát könnyeiben?