Petőfi Sándor összes költeményei [antikvár]

PETŐFI Megragadó zengése, különös-szép varázsa van ennek a névnek: Petőfi. Muzsikát hallunk, mely a fülemüle szavától a mennydörgésig ható zengéssel tölti el a lelkünket. Lángok lobbannak fel belőle, mint Hóreb hegyén a csipkebokorból, de ezek a szívek lángjai, a millióké, akiket 6 gyújtott meg dalaival. Mert a kiskőrösi szegényes kunyhó szülötte istenadta költő, lángész, a legnagyobb adomány a nemzetnek Istentől, aki azért adatott, hogy a legsötétebb éjszakában is világosságunk legyen. Költőről esik a szó. Kik, mik valójában a költők ? Ezt maga Petőfi mondja meg nekünk: „Nagy szellemek ők. Ha varázskezeik érintik a lant idegét: mint Isten igéje, világot alkotnak az ember elé, mely bámulatos szép és bámulatos nagy. Daloljatok egyre - mondja,- verjétek a lantot, az isteni lantot, eljönnek az évek századjai s ezredjei: letipornak mindent könyörtelenül, ó, de ti szentek vagytok előttük; mindenre a sárga halált lehelik, csak ősz fejetek koszorúja marad zöld !" Hómérról és Ossziánról, a két világirodalmi nagyságról írta ezt, mi rá vonatkoztatjuk, minden betűjét, mert ő a világ ítéleté szerint is olyan nagy, mint a görög Homérosz. Ő valóban Isten homlokából kipattant szikra ; romlatlan szíve alatt lángok égtek szent oltárául az erénynek. Lelke acélgyűrű, de látni benne drágaköveket; legnagyobb köztük egy gyémánt: a becsület Hű tanya az ő szíve, nemcsak a barátság hü tanyája, de elaggott, elhagyott szüleinek egyetlen lágy párnája is. Ezt ő mondta magáról, aki 21 éves ifjúként írja „Jövendölés"-ében: „Dicső neve költőfiadnak, anyám, soká, örökkön él !"