Petőfi Sándor összes költeményei I-II. [antikvár]

Részlet: 1838 [Búcsúzás] Immár kész koszorúnk, mellyet tíz hónapig izzadt Arccal, gyenge eszünknek gyűjtve diszét, fonogattunk A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt! Ennyit, nagy tudományu atyák, volt gyűjteni képes, S nem többet iparunk! - Noha édes a mú^ai körben Töltni időt, noha Pallas kertjében gyönyörűebb Illatozásu virágok kelnek, mint a vadonynak Puszta helyén, fárasztóbb mégis a pindusi ösvény, Vonzóbb drága szülőnk s kedves rokonink köre, mintsem Hogy kis időre szivünk azt kész nem volna kerülni. Száműzetett Násó, ki tanítál a Hélikonra Törni utat s akadályt meggyőzni, karunk panaszid már Nem viszi a tanodába, se Népos hősei éltét, Ki mutatá híven, mennyit vittek vala véghez Graecia nagy fiai s Karthágó győztesi, mely jót S mely rosszat tettek, mi csatákba' valának, És hogy haltanak el. Mai ünnep válni megenged Tőletek s a tanulástól, míg belekezdeni kell majd. Nagyságos báró, tanodánk kegyes elnöke s atyja! S ti, tisztelt figyelők, ti, nagy tudományu atyáink! Volt türedelmetökért szívünk mit nektek adózzon? Hogy minket hallgatni nem untatok el, rebegőket, Gonditokért hálás kebelünk fonti köszönetjét És a csekély szálkú koszorúnkat kegybe vegyétek! A kegyes éltetöket soha gond, bú, baj ne epessze, Létünk és tanodánk folyton kegyetöknek örüljön! Drága tanító úrunk, ki fáradhatlan iparral A tudományokban jártassá tenni akartál Bennünk', vedd végső eggyüttlétünkben ezen pár Búcsúszót, mert elválunk sok időre tetőled!