Régi költők megtalálnak engem [antikvár]

Amikor a szavak szerelmese lettem, megpróbáltam ezeket a szavakat összegyűjteni, csokorba kötni, s végül a magamévá tenni! Már gimnazista koromban elkezdtem verseket írni, s ehhez, a bátorság mellett, példaképre is szükségem volt. Csak költök és írók jöhettek számításba. József Attila és Márai Sándor megdönthetetlen előnnyel rendelkeztek. Április 11.-én ünnepelték a születésnapjukat. Akárcsak én! Márai 1900-ban, József Attila 1905-ben, én pedig 1930-ban. Kosztolányi Dezső a játékosságával lopta magát a szívembe, Krúdy Gyula pedig azért, mert Krúdy Gyula volt. Akkoriban még létezett a „kávéház irodalom". Ebből én, sajnálatos módon, kimaradtam. Ám eltudtam képzelni, hogy az ottani alkotók jól érezték magukat benne. Miért? Hát elsősorban azért, mert nem voltak egyedül. Irigység nélkül vetélkedtek egymással, büszkén és szorgalmasan. József Attilát kivéve, Budán laktak, mert, Márai szavaival élve, Budán lakni világnézet! Számomra is az! A XI. kerület 1930-ban vált le az I. kerületről, s én, külföldi tartózkodásaimat kivéve, ebben, a velem együtt született kerületben laktam. S lakom mindmáig! Valahányszor elhaladok a közelemben pompázó Hadik Kávéház előtt, bemegyek, vagy bepillantok. A bejárattól pár lépésnyire a Gárdonyi szobor figyelmeztet arra, hogy ő is létezik! Ma Újbudaként emlegetik a kerületet, s én büszke lehetek arra, hogy hivatalosan is elismerték egy bekeretezett diplomával a művészi munkásságomat, sőt, díszpolgárrá választottak. m. 1 m