Rejtett rímek 1. (töredék) [antikvár]

Olvasnak-e még verset az emberek? Ez a kérdés, mintegy utalva a nemleges válaszra, nem egyszer hangzik fel az irodalmi nyilvánosság világában, és talán még többször az írói beszélgetésekben. Valóban, nem egyszer úgy tetszik, hogy a vizuális civilizáció: a televízió, a tévés szappanoperák", a videoklipek háttérbe szorítják a könyvkultúrát, mindenekelőtt a költészetet.És most itt van az íróasztalomon két vaskos kötet egyetlen dunatisza-közi (kiskunsági) község múlt- és jelenbeli költőinek terméséből, és ez a két kötet azt tanúsítja, hogy nem csak olvasnak, hanem írnak is verset az emberek. Falusi tanítók, tanárok, kisiparosok, földművelők, hivatalnokok, diákok: egy egész verselő falu. Aligha hiszem, hogy mostanában más közepes méretű magyarországi község (közösség) hétköznapi életében ilyen magas helyet foglalna el a verses önkifejezés, mint éppen Akasztón, amely község, ezek szerint, a költők faluja.A Rejtett rímek című gyűjteményben akadnak természetesen országosan ismert, jónevű művészei a szónak. így Csanád Béla, a nemrégiben eltávozott kiváló katolikus papköltő, aki mindig az Evangéliumok szellemében nyilatkozott meg sokszor nem könnyű tapasztalatairól. Vagy Raffai Sarolta, akinek nevét mára szinte elfeledte az irodalmi köztudat, holott egykor verseivel, regényeivel, közéleti szereplésével nagyon is jelen volt a nyilvánosság fórumain. Végül Kiss Benedek, aki ma is akasztói polgár, mellesleg a Magyar írószövetség vezetőségének tagja és a bevezető sorok írójának régi barátja, meg persze érzékeny látású és tollú költő, régi hagyományok és modern nyugtalanságok összeötvözője.