Reménykereső [antikvár]

Előszó Először Mécsvirág-reményem címet akartam adni a kötetnek, de elvetettem, bevallva magamnak, hogy ez első hangzásra operett-szerü. Kár érte - mert mint tudjuk, ez a virág este, sötétedéskor, vagy borult égnél nyitja ki fehér szirmait, mint ahogy a kötet versei is erősen borongósak, csak egy-egy sor érzékelteti, hogy pislákol még lelkünkben valami égi fény. Úgy a hazai közelmúlt évtizedei, mint Földünk eseményei; a pénz uralma, a hatalmi vágyból aljas eszközökkel egymásnak feszülések, a tömegek kilátástalan nyomora, a természeti értékek -, az emberi élet lehetőseinek rombolása, a lelkek elbizonytalanítása félő, hogy hasonlatos folyamat, mint mikor trópuson a nappal után hirtelen szakad le a világra az éj. És ekkor az ember riadtan gyűjti egybe a felvillanó fényeket; legyen az párjának üzenő szentjánosbogár, messzi tábortűz, vagy a mécsvirágok reményt adó fehér sziromnyílása. Ilyen költemények írására késztet ez a kor hetente, kéthetente, évek óta. Ezért van az, hogy zömében új verseim mellé azonos hangulata, mondanivalója miatt néhányat a régebbiek közül is beválogattam. Tudjuk, hogy az emberiség lelkületének jobbik fele a tudomány, művészetek, humanitárius intézmények révén még nem adta fel, harcol, élteti a reményt; a trópusi napzuhanás sötétje után egyszer csak felragyognak a csillagok! A Szépséget kereső, felmutató Jég és Tűz között című szonettkoszorú is így kívánkozott - technikailag némi finomítással - új könyvembe. Bízom, remélem, hogy olvasóim számára kilencedik verseskötetem az esztétikai élvezeten kívül a jóra való cselekvő akaratra, a gonosz elleni elszánt küzdelemre is indítékot, motivációt nyújt. Ezt nagyon szeretném. J G ). I Lengyel Géza