Reviczky válogatott munkái [antikvár]

Már születése, gyötrelmes gyermekkora és keserű ifjúsága előre meghatározta sorsát. A legbánatosabb magyar versek írójának bölcsőjében ott ringottak a magánosság, a nyomor és a korai elmúlás gonosz démonai, melyektől még legboldogabb perceiben sem tudott megszabadulni. Reviczky Gyula 1855-bent abban az évben született (a nyitramegyei Vitkócon), amikor a legnagyobb magyar romantikus: Vörösmarty örök álomra hunyta szemét. Atyja: Reviczky Kálmán felvidéki oligarcha-típus, anyja: nyomorúságos tót szolgáló. A törvénytelen gyermeket atyjának felesége, Zmeskál Judit nevelte nagy gonddal és szeretettel. Anya helyett anyát kapott a jóságos nőben, de nem azért született Reviczky Gyulának, hogy sokáig élvezhesse az „anyai" szeretet melegét. Még hat éves, amikor atyja télvíz idején fedetlen kocsiban. könnyű ruhában bálba viszi nejét. Az asszony meghűl és rövidesen meghal. Róla írta Reviczky egyik legszebb elégia-remekét, az "Imakönyvem"-et. A kis Gyula életét újból elölről kezdheti. Rokonoknál nevelkedik: Alsókubinban Meskóéknál, Léván BoronkayéknáL Közben atyja másodszor megnősül s magához veszi. Pozsonyban élnek. Az „Apai örökség" című önéletrajzi regényében így örökítette meg ezt a különös találkozást: „A tíz éves fiú a szegényes berendezésű hajlék, kopott bútorok láttára kislelkűn állt meg a küszöbön, nem mert belépni, míg egy magas, barna férfi nem fogta meg a kezét s nem vonta a pamlaghoz, mialatt össze-vissza csókolta. - No fiú, ugyan megnőttél, mióta nem láttalak! Egész legény vagy már. Emlékszeme még rám!