Rigó kiált fölöttem [antikvár]

A kétszeres József Attila-díjas Kormos Istvánnak (1923-1977) életében mindössze három önálló verseskötete jelent meg: Dülöngélünk (1947) - ezt később, a hatvanas évek második felében teljes egészében átírta és átdolgozta Szegény Yorick (1971) és N. N. bolyongásai (1975). Költői életműve így aztán, a hagyatékában talált versekkel kiegészülve is csak mintegy 4000 verssor, és mégis, ez a terjedelmében viszonylag csekély anyag élő költészetünk élvonalába emelte az elmúlt évtizedekben. Kormos István a második világháború idején és után jelentkező fiatal költőnemzedék egyik tehetséges tagjaként, Pilinszky János, Rába György, Nemes Nagy Ágnes, Juhász Ferenc, Nagy László, Jánosy István és Csanádi Imre egyenrangú társaként indult, s ha a kényszerű hallgatás évei költői kibontakozását sokáig gátolták is, végül mégiscsak sikerült legfontosabb művészi üzeneteit megfogalmaznia. Legendája, egyéniségének varázsa idővel bizonyára megkopik majd, amint megfogyatkoznak kortársai, akik személyesen még ismerhették, ám verseinek frissessége és újszerűsége, megejtő bája és üdesége, sodrása és ereje, mélysége, közvetlensége és tündéri kópésága nem évülhetnek el. A népi szürrealizmust, József Attila és Sinka István költői örökségét, valamint a modern lírai törekvéseket szerencsésen ötvöző költészete, s annak igényessége, játékossága, derűje és tündöklő érzékletessége, úgy véljük, páratlan, teljesen egyéni, és elevenen ható erőforrás ma is, amelyből bárki meríthet.