Árkádiát tatarozzák [antikvár]

Ó, jaj, legszebb mítoszunk elszáradóban, nincs már patak, amely fölé hajolva a faun megpillanthatná vonzó és rettenetes arcát. A faun egyébként is sokat veszített mozgékonyságából, csakúgy, mint gyapjas famulusai, akik mostanában fű helyett kavicsot legelne. A furulyából zavaros hangzatok kelnek, melyek hallatán még a sok vihart átélt nyáj is borzong, s mintha már csak egy szárnyra kelt nimfára várna, aki az olümposziak megbízásából megfújja a tépett vidék fölött a végítélet harsonáját. S már jön is a nimfa, de nem a rettegve áhított harsona van a kezében, hanem egy másik furulya - ki tudja, hol tett rá szert -, melyet a rédező faun kezébe nyom.