Róza [antikvár]

Míg mellettem álltál s enyémnek tudtalak, Legboldogabb ember voltam a nap alatt, Csapongó kedvemnek alig volt határa,Oda se néztem az élet sok bajára, Kaczagva, dalolva jártam a világot, Nem is jártam, hanem szárnyakon repültem, De mióta te is itt hagytál engemet: Édes feleségem, beh megcsendesűltem! Pedig a te karod, ölelő két karod A szabadságomnak korlátokat szabott, Rab voltam egy kissé, szolgaságra vetve, Ki nem mehet mindig, a merre szeretne; Csakhogy az a rabság olyan édes volt ám, Boldog szolgaságom oly örömest tűrtem ! Vége rabságomnak, szabad vagyok s mégis, Édes feleségem, beh megcsendesűltem!