Sába I. [antikvár]

ELOSZO HELYETT AZ UTOLSÓ BESZÉLGETÉS Testi-lelki jó barátok voltunk. Hat évtizedes barátság fűzött össze vele. Nem volt titkunk egymás előtt. Ha egymásra néztünk, még a gondolatot is leolvastuk egymás arcáról. Az utóbbi időben azonban mintha megváltozott volna. Kevesebbet beszélt a szokottnál. Az utolsó sétánkon azonban erre rácáfolt, bár akkor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó beszélgetésünk. Hetek óta éreztem, hog)' valami nincs rendben a lelkében. Szeme homályosan csillogott, megtört benne a fény. Hiányzott belőle a megszokott lelkesedés. A mindig magabiztos ember valahogy bizonytalanná vált. Látszott, hogy küszködik valamivel. Az utolsó sétánkon azonban megeredt a nyelve. Beszélgettünk, de főleg csak az ő hangja hallatszott Először a gazdasági helyzetről, a közpolgár megélhetési gondjairól beszélt. Halkan, de folyékonyan ömlött belőle a keserűség. Legnagyobb probléma, hogy az elosztás nem a szükséglet, nem az érdem, nem az ésszerűség, hanem a hatalmi helyzet szerint alakul. Az egyik réteg - a felső szinten levő - maga veszi el mindazt, amit a szégyenérzete elbír. Sajnos annak nincs felső határa. A másik - a középréteg - egy része most talán többet kap, mint az elmúlt évtizedekben. A lakosság állásban lévő része csak vegetál már évek óta. A legalsó - a legnagyobb - réteg a minimálbérrel küszködik, vagy a létminimum alatt éhezik vag}' koldul. Rövid hallgatás után így folytatta: ez az ország a miénk - a magyar köznépé - is! Azonban jelenleg csak egy szűk 8-10%-os ré- 5