Sólymok között egy veréb [antikvár]

Az égbolt kék, vagy szürke színpadának balerinái, az emberi elme diadala, lég-hódító szerelme, magasságot legyűrő tiszta vágyak! A gyalog-ember, míg boldogan fárad, az égre néz és könnyebb lesz a teste: repülni vágyik, s kedvesét keresve kondenz-csík-fátylast képzel el magának. – S hogy hónuk alatt rakétákkal járják a bátorság, koreográfiáját? – csak a táncot figyeli, a merészség táncát, s nem sejti – nézve az eget –: mozdulatunk csak tökéletes szépség vagy csak halálos piruett lehet.