Sötétfehér [antikvár]

Részlet: Diót kapál a csőr pislákoló szívek mögött levél terül zörög a parti földek hajlatán még itt vagyunk kezünkhöz evező törik párás tükör a tó lekési ezt az indulást gödröt viszünk magunkkal s képzelt lábnyomunk fölött a hold hű zárkatársunk úgy követ túl dombokon felejtve hogy még itt vagyunk félig nyitott félig bezárult gödreink tenyércsupasz verejtékfényű tája elmarad rigó szökik asszonyi másunk távozik fáradt ezüst szál várja csupán az érkezést a csőr közel s arcunk a tükrökből kihull.