Suttogások [antikvár]

DÉL meszes kemény e váz a hely ezen ünnepben burka a testnek amíg a menet lassan bévonulna kvarcfényként érdes minden útja hol gyufa sercen kettős ünnepen a fák s falak mint nyílt csokor halovány láng a kéz hogy száll mint árnyék egyre lenn bűvölve mit az éj árnya alól sötét füvekbe görnyedve motoz akár a hold árnyéka lassúdad szétörölt dallam perzselt ég alatt mint ismeretlen állattól marva szét mint kéz amely a lángba ér ahogy a dombok alja lassan megtelik unikornisszarvval döföl a város a szélbe ahogy a völgybe feledve hálóként csillagos délbe rejtve félre nem lépve elmaradva — sodródva — toronyként felhő nedves homokba zárt haragja