Szélbe kitett lámpás [antikvár]

A régi Japánban gyakori dolog volt, hogy szerzetesek, szamurájok, kereskedők időnként összeültek egy közös versírásra. Ezt a társasági költészetet eleinte pusztán időtöltésként művelték, de idővel a lélek nemesítésének útjává (dó) fejlődött, akárcsak az íjáaszt, a kertrendezés, a kardvívás, vagy a kalligráfia. Kötetünk az Új Akropolisz Kulturális Egyesület tagjainak verseit tartalmazza. A haikuk egy része azokon a költőviadalokon született, amelyeket évente kétszer, ősszel és tavasszal rendezünk, felelevenítve ezzel a közös versírás több évszázados hagyományát.