Szép versek 1992 [antikvár]

A könyvtest kissé megnyomódott.
Ez a Szép versek nem protokoll-lista. Ez a Szép versek fiatal. Ez a Szép versek, ha úgy tetszik, sanzongyűjtemény. Ez a Szép versek kiszámíthatatlan. Ez a Szép versek nagyon is kiszámítható. Úgy tűnik, ez a kaotikus év a verstermésben kristályosan rendeződik. Miközben kiderült: költőink inkább mintha elszenvednék a politika térnyerését a lélek belső tájain. Mert ebben az évben nem lehetett "műveljük kertjeinket"-tel elegánsan visszavonulni. Hiszen "hol szabadság van, ott szabadság van". De - s ez most és itt nem paradoxon -, ez a Szép versek nem politizál. Ez a Szép versek - micsoda botrány! - esztétizál. Nemre, felekezetre, életkorra, tekintélyre és tekintélytelenségre való figyelem nélkül. Hogy semmiféle költői klikk (pardon, csoportosulás!), semmiféle megszokás és semmiféle megszokatlanság irányába ne billenjen el a mérleg. Hogy az lehessen a kötet, ami lényege szerint volna: szeizmográf. Értékjelző szeizmográf. Mindenki tudja, a Szép versek arra való, hogy lapozgassa az olvasó; ki a kedvenc, ki a kötelező "mai magyar" költőjénél üti fel, ki a névsorban csemegézik, az egyik azt nézi benne van-e X, a másik azt, hogy miért hiányzik Y, a harmadik meg-megáll, ha neki tetszőt talál. (Nahát meg persze a képek!) Nos, ez a kötet még valami újat hozott az eddigiekhez képest: úgy lehet olvasni, mint egy regényt. Az elejétől a végéig. Mert ez a Szép versek - jó versek. Köszönet érte a költőknek!