Szülőföldemtől Szilágyig [antikvár]

Részlet: SZÜLŐFÖLDEMTŐL SZILÁGYIG Voltam űzött vad, elátkozott remény, ki ősei álmán nőtt fel magyarnak s pogányként rágódott Bihar kenyerén. Szilágy tanított szeretni hazámat, ifjúságom szívét adta e tájnak s hányszor vágytam vissza szép Magurámat. Megálmodtam ezer múltat, sirattam síró anyákat, szökőárrá nőtt a könny, mikor negyvenötben felriadtam. Szívemet az égre feszített szemek faggatták, vérzett a hajnal, ágyú dörgött, hullt a fal, lengett a lámpa: megjöttek Ők, mint tavaszi szivárvány-örömök. S láttam húszmillió halott katona szemét a szemhatáron túlra úszni, s holt csillagokat a tündöklő Tejútra követni, a fényárban megpihenni: és felszabadultak a földek, a gyárak sivatagán e véges nagy szomjúságnak.