Táj gesztenyékkel [antikvár]

Előszó Ezidáig két Füzesi Magdát ismerek: azt, aki szerénységében is királynőién jár-kél a beregszászi utcákon, s azt, akinek lépte Pesten el-elbizonytalanodik. Nem mintha félne, netán megilletődne kínlódó világvárosunk talmi pompájától. Korántsem. Mindössze arról van szó, hogy otthon a „gyökereivel ölelt haza", Kárpátalja - mindig visszaöleli, a legzordabb körülmények között is dajkálja verstermő, virágszemű lányát. Mert Magda, akinek költészete a felnevelő föld népmese-, monda- és dalkincséből (beleértve a két világháború szívszorító folklórját is!) táplálkozik, fizikai valójában, szófűzésében is olyan, mint egy megelevenedett iiépmesehős. A lehangoló és bizony-bizony nagyon is sugarak nélküli Geológus sugárút makacsul derűs királyasszonya, aki nem csupán mesékkel teszi láthatóvá józan ésszel csaknem láthatatlan kisvilágát önmaga és övéi („egy rnegyényi nép" - szabadon az olyannyira róla is szóló Kányádi-vers, az „Oki Ascsali balladája" nyomán!) számára, hanem a létező leghétköznapibb (ám épp ezért legünnepibb!) asszotiyi tevés-vevéssel is. Növények-gyümölcsök nemcsak verseiben ringanak, hanem nagy gonddal művelt lakótelep-melletti ker-