Testamentum [antikvár]

EMLÉKEZÉS A KÖLTŐRE Immár hat éve, hogy lehunyta szemét nyolcvanhat éves korában. Az emlékek ködfátyolán át két arca tűnik elém. Az egyik fényképről néz reám a Jakabszállási határ-ból, tanyája közeléből, az ötvenes évek végéről. A hátoldalon újévi jókívánsága, amely igy kezdődött: '•Rozstenger közepett mindegyre öregebb " A képen érett gabonatábla közepén, kezében maroknyi frissen tépett mezei virággal, a háttérben távoli jegenyék, a szél fújja nyakkendőjét és a lágyan hullámzó kalászokat, arcán derű, kemény férfiasság és földközelség. Napbamitotta alföldi nomád. Ez volt egész életében. A párizsi Sorbonne diákja, svájci, berlini és hazai egyetem filozófiai fakultásának neveltje, a franciás szellem és mély európai kultúra lelkében hordozója, a magyar, német és francia nyelv tanára, aki magára ölthette volna az akkori vidéki életformát -, eljegyzettje volt és maradt mindvégig a földnek, az alföldi népnek, a kecskeméti tájnak. 1935-ben megjelent verseskötete, az "Arany homokon nomád felhők alatt" az Alföld, költészetének zengő éneke, és névadója e körayék aranyló homokjának, amely bűvölő varázslatot sző ott a sikságon. Ezért leltek benne halálig hű barátra, dobogót szerző támogatóra, hangulatot teremtő házigazdára otthonában bent a városban és tanyáján ősfák árnyékában a népi irók a két világháború között, oly időkben, amikor ez a mellettűk való kiállás hitvallást jelentett a nép és az igazi magyarság mellett. Nem is lehetett ez másként, hiszen Ady Endrét igy érezte magáénak: "Prófétás magyar", "legnagyobb költő, lelki bátyám". Abban a versében olvasom: "Babitssal ettem. Bartók borom itta " /Ady Endréhez. 1963/ Napbamitotta alföldi nomád - e föld hű es nagy fia. A másik arca a halála előtti utolsó két évtizedben irt verseiből tekint reám. Abból a közel huszonegy esztendőből, amelyben barátságunk született és^ mélyült. Régebben is elkísérte mély hitű evangélikus feleségét az Ybl Miklós alkotta templom hatalmas ivei alá, de közöttünk valamilyen láthatatlan