Tíz év [antikvár]

Bevezetés Időről időre elérkezik a selejtezés ideje. Egyenként vesszük kezünkbe a sárguló papírlapokat, kíváncsian tekintünk az irattartókba. Múltunk részletei idéződnek emlékezetünkbe, fájdalmasan, kényszerűségből búcsúznunk kell tőlük, a helyhiány nagy úr. Rakosgatás közben került kezembe a Tíz év című, keménytáblába kötött, gépiratos verseket tartalmazó kötet. Néhány költeményt közreadott édesapám nyomtatásban, nagyobbik részük - majd kétszáz - azonban kiadatlan. A történelem súlyos megpróbáltatásai idején írta őket: a második világháború Magyarországot egyre inkább megpróbáló éveiben. (1942-ben érte Budapestet az első igazán komoly éjszakai légitámadás, egy eltévedt bomba ekkor végzett Zilahy Lajos családjával, s meghalt Móricz Zsigmond.) Ezekben a korai művekben már megmutatkozott az író erkölcsi igényessége, józan világ- és önszemlélete. ítélet című költeményében így vallott: Nem amit más szab: amit önmagadnak te szabsz, az az itélet! s lényed egy felét im újra meg újra pusztulásra itéled. Hadd hulljon és omoljon, ami romló, porrá a por hadd essék, ha abban, ami megmarad, merészen nő a tökéletesség. A növekvő gyűlölet, a fokozódó embertelenségek, a politika hit-ványsága egész nemzedékét számvetésre késztette. Miként maradhatnak emberek az embertelenségben, magyarok a magyartalanságban, hűségesek őseik hitéhez a gonoszság tobzódásának éveiben. Rónay György így kereste az érvényes választ: