Tömegmagány [antikvár]

Vajon nem szembetűnően értelmetlen dolog-e versírással bíbelődnie egy pályaválasztás előtt álló, végzős gimnazistának manapság, a gyakorlatias józanság bűvöletében alakuló világunkban? Nem tudom. De azt tudom, hogy Rémán Csongor figyelemre és biztatásra érdemes. Mert igazi lírai költészetet csinál. Verseiből egy érzékeny, helyét kereső, jobbra vágyó lélek portréja tűnik elő, aki máris érvényesen tud megszólalni. Helyenként olyan erővel, hogy szinte nemzedéki közérzetként olvasható. Rideg, közönyös, unalmas, ellenséges világot fest, amelyben az alapélmények a szorongás, félelem, szomorúság, riadalom, apátia, felháborodás, nekibuzdulás, magány. Ahol az önbizalom törékeny, mert még az otthon sem nyújthat kellő menedéket. Ezért a magatartása gyakran szemlélődő-bölcselkedő, a hangja pedig rezignált, elégikus. Feltűnően könnyeden alkot képet - többnyire bizarr, groteszk látomásokat -, s a témát egészen eredetien tudja megragadni. Meggyőző a versbeli beszéde, tömörség jellemzi a szövegeit. Egyik erőssége a mondatszerkesztés, de külön figyelmet érdemelnek leleményes neologizmusai. És a ritmus. Ügyesen rendezte el a verseket - erősítik egymást. Ennek köszönhető, hogy meglepően egységes hatást kelt a kötet. Az első. Őszinte, lényeges, folytatni érdemes teljesítmény. Bognár Zoltán