Bővebb ismertető
TOMPA MIHÁLY (1817-1868.)
Nemzedékek emlegették Arannyal és Petőfivel együtt. Forradalmas idők, élet és irodalom újjáteremtői, nem az esztétikus, hanem a honfi szemével mérik harcosaik nagyságát. Petőfit is a szabadságharc tette igazán országos hírűvé; Tompát a Bach-korszak. A nagy szabadsághős szerepét folytatja, képletesebb beszédben; az ötvenes éveknek ő a legbátrabb s leghatásosabb szószólója. Mellettük egy darabig szinte elhalványul Arany, s bár neki is van kemény szava az önkényuralom ellen, nem él annyira közvetlenül a megbántott kortárs lelkében. Érthető hát, ha Tompa évtizedeken át mint egyenrangú költő szerepel nagy társaival. Korviszonyok, költői elvek csak közelebb hozzák őket egymáshoz e válságos évek magyarja előtt. A kor demokratikus, a költészet lépést tart ezzel a szellemmel. Arany, Petőfi, Tompa: mindhárman a nép gyermekei, megfelelnek a közhangulatnak, az új világnézetnek. A népköltészet rejtett kincseitől rohamosan gazdagodik irodalmunk; Berzsenyi, Vörösmarty kora még el volt tőle zárva. Az új költő már a nép egyszerűségével is ki tudja fejezni magát, anélkül, hogy tanultságából, gondolatainak mélységéből valamit feláldozna. Aranyékkal népibb és nemzetibb színezetű lett költészetünk. Tompa is beletartozik ebbe a fejlődésbe, bár a nép naivságától az ő lírája van legtávolabb. De azért ő is jóval túljár már Vörösmarty nyelvén, mely éppen levetni készül a klasszicizmus utolsó vértjeit. Látszik, hogy ő is sokat élt a nép között, meglátszik rajta Petőfi és Arany társasága. Személyi barátságuk még közelebb hozza őket a köztudatban. Igaz, Petőfi és Tompa elhidegülnek egymástól, de ezt rajongóik már nem tartják számon. A nagy triász tekintélyét későbbi évtizedek hagyománytisztelete sem bontja meg egyhamar.