Tóth László legszebb versei [antikvár]

A múlt idejű Múlt idejű ember FELJEGYZÉSEK EGY ÉN-ONTOLÓGIÁHOZ II. 1970-ben kórházban voltam Nyugtatókkal altatókkal tömtek az idő lelassult eltévedt a hús labirintusaiban injekcióstük ütegei lőtték szitává a könyékhaj latok ütőereit A magnézium után mindig úgy éreztem: bevizeltem Osztályunk tengermélyen az alagsorban volt Az ablakon túl a rácsos ég s a szomorúfüzek Sámson-haját felborzoló szél Az elektrosokktól megmenekültem bár nem tudom van-e mifelénk is ilyesmi Az ágy keresztjére feszítve tűrtem cslap-cslap mint csöpög belém az inzulin Egy inzultus miatt inzuláltak A ketrecben az élet értelmén elmélkedtem Azért kerültem oda mert az egyik orvosom feleségem szeretőjére emlékeztetett De szerencsére nem volt az különben mégiscsak szétvertem volna a pofáját J. a bányapatkányokról mesélt amint kiették kezéből a kenyerét Zd. az öreganyjáról meg a kurváiról A női osztály másutt volt