Trianont ledöntjük [antikvár]

„Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá!" JUHÁSZ GYULA: TRIANON 1. Muhi, 1241. Mohács, 1526. Világos, 1849. A felsorolt helyszínek és évszámok a magyarság 1100 évesnél is régebbi, ismert történetének talán leggyászosabb, legrettenetesebb történéseit jelölik. Csakhogy a Muhi pusztai vereség után a Trogir szigetéről hazatért Béla király hozzákezdett a rombadöntött ország újjáépítéséhez. Csakhogy Mohács után elérkezett Erdély aranykora. Csakhogy a világosi fegyverletétel után még két évtized sem kellett és bekövetkezett a kiegyezés. Jöhetett tatár, török vagy osztrák-orosz, mindig talpra álltunk! Ami a felsorolt és meg sem említett nyomorúságainkon túltett, az a XX. században következett be, a versailles-it követő trianoni bé-kediktátummall Ami ekkor történt - 1920. június 4-én írták alá és 1921. július 26-án hatályosuk, - példátlan történetünkben. E reánk kényszerített diktátum idegen országoknak ajándékozta hazánk területének mintegy kétharmadát, s a magyar fennhatóság alól kikerülő románok, szlovákok és délszlávok hét és fél milliós népességével együtt idegen államok kénye-kedvére, idegen államokba kényszerített csaknem négymillió magyart. Hihetetlen terület- és ember veszteség egy kis nép számára. S ekkor még nem esett szó az elcsatolt gyárakról és bányákról, egyetemekről, iskolákról, templomokról, múzeumokról, könyvtárakról, s más gazdasági és kulturális javakról. Miként Lord Rothermere, a hazánkkal rokonszenvező angol sajtómágnás írta: „A három béke közül, melyek Közép-Európa térképét újjáalakították, az utolsó és a legesztelenebb volt a trianoni. Ez ahelyett, hogy egyszerűsítette volna a nemzetek meglévő keveredését, méginkább bonyolította ezt a kérdést. Oly mély az elégedetlenség, amelyet ez teremtett, hogy minden elfogulatlan utazó, aki a kontinensnek ezen a vidékén jár, tisztán látja az elkövetett hibák jóvátételének szükségességét. A közép-európai államok mostani határai önkényesek és nem gazdaságosak. De van ennél még sokkal