Trója, ​te feltört dió [antikvár]

És nem tehetünk mást, mint olvasunk írásokat, melyeket sosem írhattunk meg. Még csak lehetőségként sem vetődtek fel – és meglepetve fedeztük fel létezésüket magunkban. Birodalmak, melyek tökéletes vagy tökéletlen felépítéséről nem volt tudomásunk, és kövek, melyek elhelyezkedésrendjébe a mi olvasatunk visz teret – ezek a szavak és mondatok. A gondolatból kirajzolódó (fél)ellipszis végigszánt a szavak bizonyos tartományain, különös érzékenységet és nőiességet karcol ki a megsértett (szó)dobozokból, hogy tág ívű pályáján egy új gondolat felfedezett bizonytalanságba térjen. A viszonyított lét magunkhoz idomításának tragédiája zajlik itt, ismeretekkel felvértezetten boncoljuk – nem tagadásig, hanem a szavakig – kapcsolatainkat. Vétlenek vagyunk valamiben, és bűnbe esünk az olvasás által. Ez már végrehajt bennünk. Irodalom. (Németh Zoltán)