Tű hegyén [antikvár]

Rámkomorulnak szegények,mert jobb a ruhám s a színe szép még,tán gyűlölnek is, mert nem vicsorog kihangjaival bendőmből az éhség.Szemükre húzzák a szürke sipkát,de sötét fényeik alóla kitüzelnek:te úr vagy, de nálam a viskókövein kényért üvölt a gyermek.Asszonyom foszlott, mint rongy ruhája,gálája is nagyságák régi rongya,magamnak lám, az állam is borostás,így tép az élet üszke, gondja;ökölbe rándul hát az izmom,szeretnék az arcodba belevágni,kiömlő véreden keresztülnagy kérdéseimbe belelátni.Igy füstölögnek a szegények,sötét szemük vizsgálva méregets én szólnék: testvéretek vagyok én is,a ti kínotok s a ti véretek;adjátok ide szemetek feketéjét,hadd békítsem fiatalosra,adjátok ide szívetek fekélyét,kicsókolom majd újra pirosra.