Tükörben, homályosan [antikvár]

Amikor - még kéziratos formában - kézhez kaptam Rédai Gábor negyedik kötetét, a költő már a gyűjtemény első darabjával megnyert magának (nem először). A Beethoven című vers ugyanis egyik kedvenc versemet, Áprily Lajos, Beethoven halála című költeményét idézte eszembe. Nem csupán témáik hasonlósága miatt csendült össze a lelkemben a két költemény, hanem a veretesség, a műgond okán is. Gábor formabiztonsága, muzsikáló verselése Áprilyéval vetekszik - és ezt nem a baráti elfogultság mondatja velem. Aztán a második darabot, a Tükörben, homályosan címűt olvasva, rögtön Simon István, Arcok egymás mögött című verse „ugrott be", hiszen annak alapgondolata nagyon is rokon Gábor mondandójának lényegével. És itt álljunk is meg. Véletlenül se higgye senki, hogy költőnket valamiféle epigonizmussal, - horribile dictu! - plágiummal vádolnám. Éppen ellenkezőleg: nagyon is díjazom azt, hogy ő is igazolja az alaptételt, miszerint a lírában is felsorakoznak a költők arculata mögött az elődök arcai, itt is megvan a folytonosság, az örökérvényű igazságok és a meghatározó élmények átörökítése az utódokra, hogy azok aztán - tehetségesen sáfárkodva a jussal - újra fogalmazzák, korszerűsítsék a hajdani „örökzöld" témákat. Rédai Gábor törvényként tiszteli a hagyományt, mégis ízig-vérig a XXI. század költője már, a mai ember életérzését fejezi ki, nem csak jól, hanem szépen is.