Új Verecke útján [antikvár]

Részlet: ÚJ PÁSZTORDAL Vihar veijen, virág nyíljon, élet, édes tájaidon konok pásztorként vonulok, viszem az életem, viszem az életem. Legyen bár rét, szikla, szirony, lélekvesztő utaimon vonz az ősi, örök bizony, megyek a fény felé, megyek a fény felé. Hol a tavasz virága nyílt, ifjúságom szép tájain, voltak gyönyörű nyájaim, szép mezőkön jártam, szép mezőkön jártam. Most ősz van már, s mint ki öreg, hozzám szegődnek sírkövek, s a kanyargós utak felett kocognak rémesen, kocognak rémesen. De bár kő borít és jég ver, nem tudom hinni elégszer: életem gyönyörű ékszer, s viszem valahová, viszem valahová.