Utólszor a Lyrán [antikvár]

Részlet a kötetből:UTÓLSZOR A LYRÁNEgyszer varázslóasszony képébe jött, Véletlen volt a neve.- Bízd rám, ideigézem! Itt terem ablakon, - kéményen át is! És azt hiszi majd, hogy a szive hozta. Téged kereslek hajnal óta! - szól.- De ha alkonyatkor jön is, - ha egy órára; - mégis csak a halálod előtt!... Majd felöltöztet, mint rég, vágya szép köntöseibe, hogy ragyogj! Majd szűzzé csudál és ifjúvá dicsér megint szerelme. -- Önts olajat a mécsre, asszony, és világíts a küszöböd elé! Mert bocsánaton és alkuváson még eladók gyönyörű percek! De ülve maradtam én és rajzoltam ujjammal a porba. Már készülődik az alkony, kevés az idő későre jár! Egykor mondtam: Várj, szerelmem, amíg orgona nyílik; majd jön a nyár! - - - De akkor is messzi járt tőlem már a bimbós csudálkozás. Kislyányrokolyáim friss, kartonos illata elilant régen; - És két mámortalan szememre hiába borult két dús, lila fürt.- - - -Mindegy! Fejem körül már ősz hajak lágy glóriája ezüstöz Most itt ülök; s zümmögőn, - utólszór a Lyrán, - még magányom hegyibeszédét.