Úton [antikvár]

Hét fiatal szegedi költő, kéz a kézben, együtt indul útnak, hogy hitet tegyen. Nem könnyű és nem veszélytelen ez a feladat . . . Aki fiatalosan forradalmi hangot, tartalmat, vagy formát vár tőlük, csalódik. Amikor most érdemük és tehetségük szerint a magyar szellem áramába szeretnének bekapcsolódni, történelmi hagyományt vesznek át: embervoltuk és magyarságuk tudatosan őszinte és öntudatlanul forró energiáit sugározzák és adják tovább. Embernek és magyarnak lenni pedig a legreálisabb és a legeszményibb cél manapság, és akiknek ajkán, íme, dal fakadt, ezért a teljes értelmű humanitásért és ezért a teljes értelmű magyarságért zengik a maguk zsoltárait. Zúgva-zengve menetelnek, akár csillagok őrködnek fölöttük, akár villámok robbannak. Úton vannak, mert tudják: várnak rájuk! És mielőtt lábuk újabb lépésre dobbanna, odalopakodnak az elhagyott strázsákra és a vándorok alázatával, de az igazak bátorságával ezt kiáltják az egyetlen halhatatlan szegedi költő: Juhász Gyula fájdalmasan szép emléke felé: Fiatalok: már itt vagyunk !