Üzenet a Golgotáról [antikvár]

Ennek a gyűjteménynek a versei az elmúlt két évtizedből valók. Többé-kevésbé egy nemzedék költőinek írásaiból válogattunk. Négy halott is szerepel antológiánkban: Györe Imre, Labancz Gyula, Pass Lajos és Simon Lajos. Ketten közülük az 1958-as nevezetes Tűz-tánc antológia szerzői (Györe Imre és Simon Lajos), Pass Lajos az 1988-as második Tűz-tánc antológiában csatlakozott a tűz-táncosok nemzedékéhez, Labancz Gyula pedig az 1991-ben induló irodalmi, művészeti, társadalompolitikai folyóirat, az Ezredvég hasábjain vállalt közösséget azokkal a költőkkel, akik a szocializmus lehetőségét nem felszámolni, hanem hitelessé tenni akarták, s ebből az alapállásból voltak a Kádár-korszakban ellenzékiek. Ezek a költők a hruscsovi-gorbacsovi Thermidorral szembefordultak, hol nyíltan, hol történelmi utalásokkal, anélkül, hogy az egykori időt, amelyről a vers szól, aktualizálnák. Példaként Tabák András (1490) című versét idézzük, amely a Mátyás király halála utáni önáltató ország képét-hangulatát eleveníti fel ironikus-szatirikus hangon, ám a vers egészén átmorajlik egy másféle, az 1989-es önáltatással való kíméletlen szembenézés. A kötet címadó verse, Bárányi Ferencé, ugyanezt a bravúrt valósítja meg Jézus szavaival: Mit szégyelltek, ti szerencsétlenek? Mannát nem tudtam szórni, mint Atyám, de jól tartottam hallal és kenyérrel szegényemberek ezreit, akiknek a boldogságról szóltam a hegyen. (Üzenet a Golgotáról) Saját helyzetükről szólva, a szubjektív lírai Én-en keresztül beszélnek azokról, akiket az elmúlt két évtized szegénységbe taszított, és akik méltóságukon kívül mindent elveszítettek: Maradt még egy jó öltönyöm, de nem mondom meg melyik korból! Egy ingem ropogós fehér, nyakkendőm is pecsételen, zoknijaim megstoppolom, cipőmet magam sarkalom, már szinte Péter cár vagyok!