Válogatott versek [antikvár]

APÁINK ARCÁN Itt, Erdélyben a suvadásos dombok a férfiakban éjjel mélyre szállnak, reccsenve nőnek meg a pofacsontok, s a vízmosásos szemekben az árnyak nézik, nézik évezredes hosszan, hogy a türelem partjain milyen erdő ég el. Hiába kentétek be a füves rétet jelszavakkal és piros borjúvérrel, mert felzúg makacs hajuk az éjben és erdőtűzként világít, forradalmas-szép arcuk foszforeszkál, hogy megleljük az utat hazáig, fiúk, fiúk, viháncoló csitkók a vad szelekben, ha netalán az űrig nem sikerül szállnunk, s e rögös földre mégis visszatérnénk, csak lábujjhegyen, halkan!: apáink hűlő, drága arcán járunk.