Válogatott versek [antikvár]

VÉGRENDELET Még csak harmincadik évemet töltöttem be, és máris végrendeletem írásához látok, mert a halál leadta első jeleit. Egyik éjszakán, először életemben, megrohant iá félelem, hogy megáll a szívem. Nem a haláltól félek. Aki annyi ideje vágyik valami kis önfeledtségre, !akli úgy szeretne, ha nem többet, legalább egy óráig ájultan feküdni — az nem félhet attól, hogy pihennie lehet. De a kötelességemet akarom teljesíteni. Rendben akarok hagyni mindent magam után. Legelsőbben, hogy amiit az élet szertefújt, vagy ezentúl szór még széjjel, én összeöleljem. Nem tiltakoztam soha az ellen, hogy magányosan, ismeretlenül, pusztán önmagam előtt kellett pályámat megfutnom, hogy nem vagyok utolsó !a költők között és sem tudja. Férfihez, nemes öntudatú -emberhez méltónak tartom, hogy sorsa — akaratán kívül is — összefonódjék azokéval, akik egyedül fontosak számárja a világon. Ne ismerjenek, amíg !a dolgozók ismeretlenségben tengődnek; ne érjen be az. ő munkájuk be nem érik. De azt "hogy' életművem tanúm legyen. Aki kezébe veszi majd versemet, érezze, hogy jogom volt büszkén viselnem a száműzetést. Ha már egy szeget se tudok többé úgy beverni, hogy el ne görbüljön, írtam legalább verseket. S ha a jó munkás büszke arra, amit elvégezhetett, én is arra vagyok büszke. Gyermekkoromban, volt egy esztergályos jóakaróm, !aki játékból néha !akkorát sújtott 5