Vegyetek észre! [antikvár]

Muszáj elmesélnem e közös könyvecske születésének történetét mert úgy érzem, ezeknek a srácoknak az odafigyelése egymásra, összetartása példaértékű. Különösen a mai csonttörős világban. Amikor legalábbis nekünk, a "kevésbé egyenlők" tömegeinek egy szál magunkban boldogulni egyre lehetetlenebb. Mégis milyen kevesen vagyunk csak, akik kinyújtjuk egymás felé a kezünket. Pestiesen szólva, összetesszük, amink van, hogy kicsivel legalább több legyen nekem is neked is. Igen összefogunk, legalább a közvetlen környezetünkkel. Hiszen együtt és egymásért mindig minden könnyebb. Sokan mégis "szívesebben" küszködnek, tipródnak, magányosan reménytelenül, egymásnak hátat fordítva, míg a híd alatt nem találják magukat, vagy az aluljáró lépcsőjén összekucorodva. És ez még a jobbik eset. Mert van ennél sokkalta rosszabb is. Amikor egymás kárára igyekeznek boldogulni az emberek, egymást félrelökve, eltiporva, módszeresen tönkretéve egymás életét, ahelyett, hogy kölcsönösen boldogabbá tették volna. Sajnos a mi életünket is tönkreteszik ezzel, előbb-utóbb mindannyiunkét, akiket úgy hívunk - Magyarország. Pedig ha mind összefognánk, segítenénk egymást, valamennyiünknek könnyebb lehetne legalább egy kicsivel, s talán senkinek se kéne a híd alatt aludnia, vagy az utca kövén sorban, akár a halottak valami fertelmesen ostoba háborúban.Szóval, ezek a srácok egyedül aligha jelentethetnének meg ma kötetet. Nem mintha nem lenne máris elegendő írásuk, hogy megtöltse. Így együtt, közösen esélyt, lehetőséget tudtak adni egymásnak és önmaguknak is, s lám, nyilvánosság elé léphettek írásaikkal.