Vesszőfutás [antikvár]

Részlet a könyvből: A költészet már teljesen magánügy - hangoztatja az a racionális, mindent csak a célszerűség szempontjából értékelő világ, amelyben élünk. S a költők legtöbbje hagyja, hogy valamiféle rezervátumba szorítsák a műfajával együtt, mert beveszi azt a maszlagot, miszerint a költészet már rég nem játszhat szerepet a közgondolkodás formálásában, csupán egyfajta szakmai beltenyészet játékszeréül szolgál. A poéták csak szórakoztassák egymást, a szélesebb tömegek körében úgysem sok vizet zavarnak -mondja a „közszolgálati lírától" mindig is tartó hatalom, nem kis megkönnyebbüléssel. S valóban: a posztmodern blöffök, szélhámosságok teljesen ártalmatlanok a mindenkori hatalomra nézve. Csak az a veszélyes, aminek a szakmán túlra is kisugárzása van. Nálunk a líra századokon át nem csupán az irodalom egyik műfaja volt, hanem a küzdőtér egy darabja is egyben. A költő nem csupán versíró embert jelentett, hanem a közjó, a társadalmi igazságosság érdekében buzgólkodót is. És nem mondott le arról, hogy ébren tartsa a nemzet igazságérzetét. Böröczki Mihály ilyen költő. Bizonyos értelemben anakronisztikus a divatos szemfényvesztők között, de szent ez az anakronizmus! A költészetnek arra a korszakára emlékeztet, amikor még egészséges volt. Amikor még „használni s nem ragyogni" akart elsősorban. Akkor marad némi esélye a gyógyulásra, ha minél több dalnok mer anakronisztikus lenni.