Viharsarki szélben [antikvár]

AJÁNLÁS Molnár M. Eszter versei nem szokványos „női" versek; sokkal inkább egy markáns egyéniség belső portréját rajzolják ki. Ami mégis „női"-vé, nőies alapállásúvá teszi ezt a lírai anyagot, az a mély érzelmi kötődés, amellyel a költőnő szülőföldjéhez, a szülőföld népi-forradalmi tradícióihoz, s az ott lakó emberekhez (szűkebb és tágabb családjához) tapad. Kiemelkedő darabjai a kötetnek a család, a gyermekkor világát megidéző versek (Anyám, Apám, Nagyanyám, Apai prológus stb.), s aViharsarok mély, vad, kemény és mégis tisztán emberséges, az emberi méltóságot fel nem adó történelmének emléket állító darabok (Áldást dobog lovam, Testamentum, Kit csillagnál útnak indítottak, Egész vagy Földeddel, A Viharsarokért stb.). Molnár M. Eszter sajátosan tiszta, „ősasszonyosí' egyéniségét a Sároni Salome és a Mirtuszkoszorú c. ciklusok mutatják leginkább. Sokat foglalkoztatja a női sors „különössége", társadalmi kiszolgáltatottsága, a létezés alaptörvényeihez (természeti mivoltunkhoz) való kötöttsége; s egyfajta tragikuma is: a szerelemben elégni - és újjászületni - nem teszi teljessé az életet. Valami más is, több is kell. Igy, ezért kötődik ő is oly erősen választott példaképeihez (József Attila, Nagy László); s elsősorban Áchi L. András emlékéhez, akit szinte Dózsával rokonit, s akinek vértanúsága, szöges glóriája ma is népe fölött, fölöttünk ragyog, eleven példájával késztet történelmünk naponkénti újragondolására.