Villanófény [antikvár]

Ha a Műhelyfüzetek valaha az érdeklődő kezébe kerülnek, meglepve fogja tapasztalni, hogy lapjain s alkotói között hányféle életsors, pálya, foglalkozás búvik meg; szellemi erőfeszítéssé nemesedve - a szociográfiánál fel nem lelhető - belső képet kap az Olvasó Munkás Klub vonzkörébe eső társadalmi közegről. Egymástól távol álló emberek próbálják legyőzni az egymás közti tér és időbeli távolságot s egyetlen forrásból származtatni magukat, a jelenlétből. A távolság legmaradandóbb átívelése a színtiszta poézis. Pap Sándor munkás. Ez nem valamilyen értékjellemzője, hanem a munkafolyamat láncolatában vállalt szerepe és a szervesség gyökereit eresztve: életformája. Ám mint a teljes jelenlét felé tapogatózó embert, pontosabb, ha költőnek nevezzük, olyannak, aki kezével kenyerét, és ugyancsak keze érintésével akarja megtapasztalni az anyag által sugallt gondolatformát. Az öntöde nemcsak munkahely, hanem testet öltött tudás, tévelygéseink középpontján figyelmeztető ujj: "A súly az nem lesz könnyebb, a vas se lesz hüvösebb, itt nem lehet semmit kimagyarázni. /.../ Szigorú világ ez, de emberhez méltó."