Virágok imája [antikvár]

Milyen gyakran haladunk el érzéketlenül csodálatos szépségű virágok mellett! Néha még a legszebb virágoskert látványa is alig érinti meg a lelkünket. Pedig micsoda pompával, ragyogással, álomszerű szépséggel ajándékozta meg Isten a virágokat! Megérezték ezt a szentek, elragadtatással énekelték meg a költők! "Valaki fehérbe, pirosba, sárgába öltöztette a fákat. Valaki felcicomázta a tüskebokrokat is, hogy évenként egyszer ők is szépek legyenek. Valakinek gondja van, hogy zöldüljenek a vetések, legyen csalán és gyöngyvirág, mézfű és bürök, és mindenek öltözzenek ünneplőbe." - írja Mécs László Tavaszi zsoltárában. Ez a verseskönyv a virágok imáiról Istenre kívánja irányítani figyelmünket, Akinek gondja volt arra is, hogy ne csupán szürke egyhangúsággal vegyen körül bennünket, Aki nemcsak kenyeret biztosított az embernek, hanem megteremtette a búzavirágot, a pipacsot, búfelejtőnek a pásztortáskát, a sok szenny és romlottság mellé kivirágoztatta a liliomot... A szebbnél szebb virágokat csodálva, megrendülten kérdezzük: Uram, ha ilyen gazdagon fölruháztad a virágokat, melyek nincsenek tudatában ragyogásuknak, mennyivel bőkezűbb voltál irántunk, amikor a kegyelmek gazdag színváltozataival halmoztál el bennünket!