Vonatok balladája [antikvár]

Öröm és meglepetés kézbe venni ezt a verseskötetet. Mindenekelőtt meglepetés. Azt tudtuk, hogy a vasúti közlekedés indulása óta témája volt politikusoknak, közgazdászoknak, még egyházi személyeknek is. Tudtuk, hogy az egyetemes költészet nagyjai közül többen, pl. Walt Whitman, Carl Sandburg, Charles Baudelaire verseket szenteltek a gőzvontatta gépnek már a múlt században. Tudtuk, hogy újságcikkek sokasága foglalkozott a magyar vasúttal is. Az a gazdagság és bőség azonban, amely ebből az antológiából, a benne közölt versekből és bibliográfiából kiderül, s amit a szerkesztő ehhez még sejtetni enged, igazi meglepetés. Örömteli meglepetés. Mert igaz, hogy a költők látták és látják a vasút árnyoldalait is, a zsúfoltságot, a sínhez kötöttséget, általában és egészében azonban mind gondolatilag, mind érzelmileg felismerik a lényeget: a távolságok legyőzésének, a tér uralásának egyik fontos, jelentőségéből máig mit sem vesztett eszköze a vasút. Mindegy, hogy konkrétan a vonat, a mozdony vagy a vasutasok arcát jelenítik meg a versek, vagy általában a távolságokkal, az utazás egyetemes élményével foglalkoznak, kiderül, hogy a költők értik, érzik a vasút jelentőségét. S a költők szava sokat jelentett és jelent ma is. Örömünket csak gazdagítja, hogy a gyűjtemény a magyar vasút megszületésének 150. évfordulójára jelenik meg. Ez a jubileum számvetésre késztet mindannyiunkat, akik ma a vasút gondjait bármilyen szinten váltunkon viseljük, és ehhez a számvetéshez fontos hozzájárulás a költői vallomások sora. Bizakodunk abban, hogy a Petőfi Sándor által igényelt "száz vasutat, ezeret" üzemeltető Magyar Államvasutak Rt. méltó folytatója is, nemcsak őrzője a magyar vasutashagyományoknak.