Bővebb ismertető
Vörösmarty és a mai lélek.
Sokféle a költők életútja. Van olyan, amely csak addig tart, míg maga az élet, van olyan, amely talán már az élet delelőjén az irodalomtörténetbe torkollik s aki ezt az utat járja, klasszikus mester és a halhatatlanság kívánta meg magának. De van olyan költői életút is, amely bár az irodalomtörténetbe hajlik s bár az utasa az írás klasszikus művésze, mégis minden időben és minden kornak nyelvén szólni tud, mert minden kor lelkével rokon az ő lelke, mert mindvégig modern, időszerű marad. Ilyen mindörökké modern költő Vörösmarty Mihály is. Valaki azt írta róla - s joggal -, hogy ő irodalmunk első igazán modern egyénisége, mert nemcsak kortársai számára hozott annyi újdonságot s oly páratlanul friss lendületet örökérvényű alkotásaival, hanem ma is és minden időben adakozó mester marad a fiúk, sőt a kései unokák nemzedékeinek is. Mikor költői működésének huszonötéves fordulójára műveit már tíz kötetben olvashatta közönségünk, Jókai, a legnagyobb magyar regényíró így köszöntötte a költőt és alkotásait: „Hol van a magyar hazának olyan része, ahol ne énekelnék a Szózatot és a Fóti dalt s hol van a magyar szívnek olyan része, amit ez a két dal meg ne indítana? Az egyik bánatát, a másik örömét zengi a nemzetnek, azt a szent tetterővel gazdag bánatot, s azt a rejtett fájdalommal teljes örömet, amikről csak annak van fogalma, aki bennök született. Ez a két dal jobban leírja huszonöt év történetét egy hosszú krónikánál, mert minden szavára azt kell mondani a magyarnak: ez az én véremből vett vér, ez az én testemből vett test. Aki ezt a két dalt írta, az Vörösmarty Mihály. Vörösmarty Mihály a magyar nemzet első költője. Ezt a rangot sohasem vitatja el tőle senki.