Zengő lángok [antikvár]

Részlet: " A bácskai visszatérések dalaiból I. Horgos Drága kis testvérünk, szomszéd horgosunk, Kínzó évek után forrón csókolunk! Alig tudjuk hinni, lázban remegünk.... Valóban miénk vagy? Tisztul az egünk...? Hogy vágytunk utánad... A szó most kevés... torkunkat szorítja a sok szenvedés. Édes kicsi vérünk, szenvedtél sokat...? Húsz év óta várjuk könnyes csókodat. Mondjad, meg van-e még a sok kicsi ház, Amelyben magyar szív, magyar szó tanyáz? mondjad, hogy van a sok horgosi gyerek, Hiszen húsz év óta már nagy emberek...? Sok volt-e a munka, hajnalban kelés. Hogy a rabtartódnak legyen majd vetés? Talán csak nem hitted, hogy kínod örök, Hogy nem nyílik majd a nyirkos börtönöd? Beszéljél, beszéljél. Folyton csak beszélj! Nem lehet már titkod, elmúlt a veszély! Nem lehet más érzés szívünk fenekén, Mint a hű szeretet és a friss remény! Beszéljél, hogy higyjük ezt a szent csodát, hogy mostan már nem vagy nékünk "o d a-á t"! Ölelésünk szorít drága Horgosunk, Kínzó évek után forrón csókolunk!"