Ámor szekerén [antikvár]

Olyan világban élünk, amelyben nem divat a szerelem. Kíméletlen harcot folytatunk a munkahelyen a pozícióért, a női magazinokban részletes tanácsokat olvasunk a vágyat gerjesztő szexuális praktikákról - de nem tudunk mit kezdeni a hirtelen ránk szakadó érzelmekkel, sem a miénkkel, sem a felénk érkezőkkel. „A fiatal ember a testét szégyelli, a meglett ember a szívét", írja Paul Géraldy Szerelem című könyvében, valamikor a múlt század elején. Ma azonban az embernek az a riasztó benyomása, hogy nemcsak a viharokban megedzett és kissé megfásult középkorú felnőtt, hanem a húszéves fiatal is szégyelli a szívét; előbb tárulkozik ki a testével a partnerének és a világnak, minthogy valóban a lelkét adja egy kapcsolatba. Az igazság az, hogy félünk a szerelemtől. De miért? A nyugati világ mai embere mindent akar, és lehetőleg azonnal. A dolgok abban a minőségben értékesek számunkra, hogy itt és most realizálhatóak. Így hajszoljuk a pénzt, a párkapcsolatot, a munkahelyi és a társadalmi sikert. Nem törődünk vele, hogy a máért feléljük a holnapot. Nem értjük, hogy ha nem tanulunk meg békében, türelemmel együtt élni a vággyal, az álmainkkal, nem tudjuk hosszú távon élvezni, értékelni a beteljesülést sem. Mindent uralni és ellenőrizni akarunk, ám közben megfeledkezünk arról: a spirituális folyamatokat nem lehet ellenőrizni, nem lehet uralni. Ezért félünk a szerelemtől is, mert bennünk zajlik, mégis rajtunk kívül álló, felettünk való.