És az állam gondoskodik... [antikvár]

Állami gondozott: intézetis, kóteres, lelenc, gyivis. Megannyi jelző, s mind erősen negatív érzelmi tartalommal kísérve. Mert biztosan megvan az oka annak, hogy odakerült. Valószínű, hogy nem tanult, lógott az iskolából, csavargott, lopott, szipúzott, s ki tudja még milyen bűnöket követett el?! Majd ezt követően a társadalom el kezd működni: kiközösít, s eltávolít a már korábban létrehozott legitim elkülönítő intézményrendszerébe. Ahová bejutni, bekerülni viszonylag egyszerű (nem kell hozzá más, csak pl. egy gyámügyi határozat), kijutni viszont, visszailleszkedni - sokszor a meglévő előítéleteknek is köszönhetően - szinte lehetetlen. Vagy ha nem is lehetetlen, de emberfeletti munkát igényel. És szerencsét, sok-sok szerencsét. És mi van azokkal, akiknek nincs erejük, vagy sok-sok szerencséjük? Az Ő életükkel - amiből nekik is csak egy van! - mi lesz? Kötetünk főszereplőinek közös jellemzője, hogy valamikor az állam vette őket gondoskodó szárnyai alá. S ami még közös bennük: mindnyájan megismételhetetlen, egyedi, élő, érző emberek. Akik itt élnek közöttünk, s akik mellett nap mint nap elmegyünk.