Ez elment vadászni... [antikvár]

Szász Imre 1927-ben született Budapesten; egyetemista koráig Kaposvárott élt, onnan került fel az Eötvös-kollégiumba magyar-angol szakos tanárjelöltnek. A tanári diplomát megszerezte ugyan, de soha nem használta; könyvkiadói szerkesztő lett, hosszabb ideig dolgozott a Franklin, majd a Szépirodalom Könyvkiadó lektoraként. Jelenleg az Új Tükör munkatársa. Első regénye a Szól a síp, huszonhat éves korában jelent meg. Utána két könyvvel hódolt a vizeknek és vízparti barátainak, valamint kedves szórakozásának, a horgászatnak (Vízparti Kalauz, 1958; Horgászbottal írtam, 1962). Több ifjúsági és gyermekkönyvet írt (Basa, 1956; Kisanna Kertországban, 1964). Gyertek este kilencre (1959-69) című regénye egy féktelen szombat este és éjszaka történetében a mai magyar életérzését bontja ki; a Felhőfejes (1967) a szülő-gyermek kapcsolat feszültségeit rajzolja meg. Száraz martini koktél (1973) című útikönyve hosszabb amerikai tanulmányútjának színes, gazdag naplója, egyszersmind önvallomás. 1975-ben megjelent színműve, az Áldozatok az egyéni terror témáját helyezi középpontjába. Legato című forgatókönyvéből Gaál István készített filmet 1977-ben. A kortársi irodalomról írott kritikáinak gyűjteménye, a Háló nélkül 1978-ban jelent meg. Szász Imre munkája nem vadászkönyv, hanem könyv a vadászatról. A vadásztársaságokról, vadgazdálkodásról, külföldiek vadásztatásáról, a hivatásos vadászok helyzetéről, visszaélésekről, balesetekről, orvvadászokról. Egyszóval a mai magyarországi vadászatról, mint társadalmi tevékenységről. E változatos témakör változatos írói eszközöket kíván: így a könyv alkalomnak és célnak megfelelően leír érdekes és eseményteli vadászjeleneteket, melyeknek a szerző szemtanúja volt, közöl beszélgetéseket vadőrökkel, vadászokkal, dokumentumokat súlyos fegyelmi ügyekről, olykor tragikusan vagy majdnem tragikusan végződő orvvadász kalandokat, vizsgálja a vadásztársasági választások célszerűségét és tisztaságát, bemutatja a vadgazdálkodás, főként az apróvad-gazdálkodás gondjait s a körülötte folyó vitákat. Ezzel azonban nemcsak vadászolvasóknak akarja összefoglalni az általuk részben amúgy is ismert gondokat és örömet, hanem a vadászaton kívülállóknak is úgy kínál olvasmányt, hogy egyúttal oszlatni igyekszik a vadászatot körülvevő misztifikációt, tudatlanságból származó előítéleteket, megalapozatlan és gyanakvó legendákat. Aligha túlzás azt állítani, hogy a magyarországi vadászirodalomban egyedülálló ez a munka; ilyen átfogó képet a szociográfia eszközeivel még soha nem rajzoltak erről az ősi, szépséggel, szenvedéllyel és gonddal teli passzióról.