Ez nem kéjutazás [antikvár]

Társadalmi, ​morális, egészségügyi, közrendészeti probléma a prostitúció, semmi kétség. Mindenkinek van rá kényelmes szentenciája. De kevesen értik, tudják, hogy a prostitúció egy-egy életpálya elkerülhetetlen állomása: az egyén és a társadalom tehetetlenségének hozadéka. Diósi Pálnak sikerült elkerülnie a prostitúcióról szóló, nem túl bő irodalom mindkét szélsőségét. Sem szemöldökét megrovóan felvonni, sem cinkosan „falazni” nem látjuk. Egyedülálló értéke ennek a könyvnek, hogy az életükről nyilatkozó prostituáltakat és futtatóikat valóban nyílt, bizalmas, szinte baráti szóra bírja. A nyilatkozók nem takaróznak a kényelmes mentséggel, hogy „ez is csak olyan szakma, mint a többi”, de hiányzik az önmarcangolás is a nyilatkozatokból. Noha a férfi-nő kapcsolat legtorzabb válfajának kivitelezői ők, legtöbbjük nem csupán áhítozik egy tartalmasabb, igazabb élet után: meg is próbálja azt birtokba venni. Emberekként, noha károsodott, sok tekintetben csonka emberekként ismerjük meg a Rákóczi tér környékének lányait és fiúit, de a könyv minden lapjáról kisütő életközeliség, valódiság eléri, hogy ne sommás ítéletekkel, hanem beleérző megértéssel közeledjünk Diósi Pál könyvének figuráihoz.