Hozzátok szólok, magyarok! [antikvár]

Tanárnak tenni akkora szellemi tőkét jelent, amit nemzetünknek minden elképzelhető területen kamatoztatnia kell. Különösen egy olyan nemzetnek, amely évtizedek nyomasztó hatása folytán a gazdasági, társadalmi, politikai és erkölcsi süllyedés legmélyebb fokához jutott. Nincs olyan nép a világon, amelyet annyi veszély fenyegetne, mint népünket: az iszákosság, a mértéktelen evés. a dohányzás, a rák, az elmebetegség, a családi züllés és válás, az egykeség és egyseség, az öngyilkosság, az összeférhetetlenség, a nemzettudat hiánya, az antiszemitizmus felbukkanása és így tovább. Ha nem térünk észhez, beteljesedik rajtunk Herder jóslata: eltűnünk a népek sorából. Kun József legújabb könyve - mint a többi is - különösképpen kamatoztatja magát. A legfájdalmasabb feladatra vállalkozik: a vészharang meghúzására, de a végzetesen pesszimista művektől eltérően arra is, hogy a még mindig létező (vagy létezhető) menekülési lehetőségekre rámutasson. Pedagógus ezt másként nem is teheti. Neki a: végsőkig bizakodnia kell, hogy magával ragadhassa az elbukottakat, a csüggedőket. életét lehelve beléjük. Érdekes-könyv ez. Paradoxonszerűen: minél lehangolóbbnak látszik, annál bizakodóbb. A magyar hibák és vétkek addig tornyosulnak benne, míg megjelenik csúcsukon a nap, valamiféle evangéliumi kegyelemszerűséget sejtve: Ebben rejlik igazi értéke. Dr. Deák Gábor"