A polgári nyilvánosság kezdetei Magyarországon [antikvár]

Bevezetés Ebben a dolgozatban a magyarországi polgári kultúra kialakulásának előzményeit szeretném áttekinteni a nyilvánosság intézményi formáinak megjelenésén keresztül, ösz-szefíiggésben a közönség társadalmi összetételének vizsgálatával. A XVIII. századi kezdetek után, a nyilvánosság különböző formáinak megjelenése a XIX. század első felére válik jelentős tényezővé. A reformkort megelőző időszakban meginduló magyar nyelvű folyóiratok előfizetői listái alapján feltárható a formálódó nyilvánosság közönségének társadalmi összetétele. Az olvasóközönség összetételének elemzése kirajzolja azt a társadalmi kört, amely a kialakuló magyar polgári kultúra bázisa, s feltehetőleg a reformkor társadalmi háttere is. Mindenekelőtt azonban bevezetésként szeretném tisztázni azokat a fogalmakat, melyek a dolgozat elméleti hátterét adják, ezek: a nyilvánosság, a polgári kultúra és a polgárosodás. A nyilvánosság fogalmának történeti értelmezési keretét a publicitás, publikálás, közönség, közterület és magánszféra kategóriái adják. A nyilvánosság, a publicus és privatus ellentétében fogalmazódik meg a hellén nyilvánosság-modell áthagyományo-zódásaként. Ezt a modellt a római jog közvetítette az európai középkor századain át azzal, hogy semmiféle kötelező erővel nem birt, sőt a feudális úri jogviszonyok között nem is értelmezhető. A közterület és a magánterület elválasztására nem nyújtanak alapot a jogviszonyok a XVIII. századig. A „közössel" szemben nem a privát áll, hanem a „különös", az elkülönített, a privilégiumokkal védett. A nyilvánosságot, mint a magánélettől elválasztott területet nem lehet kimutatni a későfeudális társadalmakban, csupán az uralmi helyzet kinyilvánításaként jelenik meg. A „reprezentatív nyilvánosság" nem a nyilvánosság világa, hanem státus ismertetőjel.' A földesúri státus, ha semleges is, a „közzel" illetve a „magán" kritériumaival szemben, nyilvánosan képviseli és jeleníti meg a státust, amelynek birtokosa s az ehhez kapcsolódó hatalmat. A nyilvánosság ezen típusánál a kinyilvánítás formáit a személy jelképei (hatalmi jelvények, öltözet, taglejtés, retorika stb.) adják, a viselkedés és etikett szigorú rendje szerint. A reprezentatív nyilvánosság legékesebben a barokk kor udvari életében és nagyszabású ünnepségeiben nyilvánult meg, amelynek célja a hatalom kinyilvánítása a nép előtt. A rendi társadalomra jellemző nyilvánosság tipikus megnyilvánulása és legtovább fennmaradt formája az egyházi rituálé. m Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Bp. 1971.Gondolat 9-19 p.