Tanácstalanság [antikvár]

1. BEVEZETŐ 1946 decemberében egy holokauszttúlélő lengyel zsidó dühösen méregette a XXII. Cionista Kongresszus delegáltjait a svájci Bázelben. A holokauszt után tartott első cionista konferencia Chajim Weizmann későbbi izraeli államelnök szerint „szomorú élmény" volt, hiszen a korábbi európai delegátusok többségét meggyilkolták az elmúlt években. Európa - és talán a világ - közvéleményének többsége nyilván a náci vezetőket okolta a holokauszt pusztításáért, de akadtak olyanok is, akik kiterjesztették a felelősök keresését. Ahogy a szóban forgó lengyel zsidó évekkel később leírta egy barátjának: a kongresszuson „végigmértem a mi vezetőinket", és bár akkor „nem mertem nyíltan kimondani", de arra gondolt, hogy „nekünk is kéne egy nürnbergi per, ahol megvádoljuk azokat, akik nem teljesítették kötelességüket irányunkba, családjaink és a zsidó nép irányába". A „nekünk" alatt a szerző természetesen a zsidó népet értette; a levél íróját pedig úgy hívták, hogy Simon Wiesenthal.^ A későbbi világhíríj nácivadász nem volt egyedül sértett érzelmeivel. Bármilyen meglepő is mai szemmel, a második világháborút követően zsidók és nemzsidók nagy számban vádolták nemcsak a náci és helyi kollaboráns vezetőket a második világháború és a holokauszt borzalmaiért, de sokszor a korabeli zsidó vezetőket is. A holokausztban elhunyt mozgalmárok hiányán szörnyülkö-